Október végén gyümölcsfákat ültettünk a kert hátsó részébe, hiszen az ősz második fele a fák telepítésének időszaka. A kert leghátsó része gyümölcsös lesz, a tervek szerint három sor szőlő és kb. 20 gyümölcsfa fog elférni.
Ebből most öt tőke szőlő és hét gyümölcsfa ültetését végeztük el. A szőlők már nem fiatal, de nagyon szépen termő tökék, melyek a szomszéd utcában lebontásra került épület mellől lettek elhozva. Ott ki lettek volna vágva, ezért inkább elhoztuk ide és megpróbálkoztunk a megmentésükkel. Tavasszal kiderül, hogy sikerrel jártunk-e.
A fák között van 3 szilvafa, 2 alma és 2 körte. Kettő szilvát a szomszédtól kaptunk, egyet pedig vásároltunk. a szilva Stanley, az almák Egri piros és Húsvéti rozmaring, a körték Clapp kedveltje és Vilmos fajtájúak.
Jó nagy gödröt ástunk nekik, hogy a kemény agyagföldet átforgatva a gyökerek könnyebben utat találhassanak maguknak.
Tettünk a gödörbe illetve a szár köré a földre is humuszt és jól meglocsoltuk őket. Ezenkívül a faiskolában kapott 3-3 darab gyökerezést segítő tabletta is a gödörbe került.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése